Ismét kiváló hangulattal és minőségi előadásokkal találkozhattak a HeiTED résztvevői.

A DMG MORI HEITEC Digital és a HEITEC közös belső rendezvénye negyedéven belül immár második alkalommal került megrendezésre. Az esemény célja a vállalaton belüli és szakterületek közötti tudásmegosztás, a szakmaiság erősítése.

A 2022.03.30-i alkalmon három belsős előadó mellett a hallgatóságnak lehetősége volt Dr. Mérő László gondolatait is meghallgatni, kérdéseket feltenni.

A válság az élet velejárója egyéni és társadalmi szinten is: válságok mindig voltak és lesznek is. Mérő László előadásában a válságok sikeres kezelésének fő pszichológiai mechanizmusait mutatta be. Szó volt az „úgy döntöttem, hogy elhiszem” stratégiáról, a rezilienciáról, a „bunyós hozzáállásról”, a komfortzóna elhagyásáról, a kockázatok speciális kezeléséről a válságok idején és a konvertálható tudásról is.

Szeles Miklós kollégánk Selenideium Element Inspector, avagy hogyan írjunk egy hasznos Chrome plugint 3 óra alatt címmel tartott előadást. Két fő üzenetet adott át a közönségnek. Keressetek valamit, amivel a mindennapi munkátokat tudjátok támogatni és csináljatok rá egy Chrome plugint, mert az jó móka. Keressétek meg, hogy mi az a téma, ami a leginkább megdobogtatja a szíveteket! Ha megvan, írjatok egy cikket róla.

Kiss Bálint Raycasting 3D-s engine C++-ban című előadást hozott a rendezvényre. Egy retró 3D-s grafikus motort mutatott be, melyet C++-ban készített. Volt szó arról mi inspirálta őt és miket tanult meg készítése közben, legyen szó a matematikai részről, optimalizációs kihívásokról, vagy hogy hogyan kell C++ kódot böngészőben futtatható játékká fordítani.

Domonkos Bence az előadásban egy rövid történelmi áttekintésben, példákon keresztül átvette, hogy az elmúlt 150 év hogyan szülte meg és formázta azokat a gépeket és eszközöket, melyből a mai billentyűzetek születtek. Kitérve az ezek mögött álló ötletekre és a dizájn hiányosságaira is. Megnéztük, hogy a ma piacon kapható beviteli eszközök (billentyűzetek) milyen megoldásokat kínálnak hardveres és szoftveres ergonómia szempontjából és hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek vannak még.

 

Az előadásokról készült videó felvétel – vágott verzióban – elérhető a cégünk Youtube oldalán.